|
Kíváncsi a levéltárban zajló munkára? Látogasson el salgótarjáni és balassagyarmati intézményünkbe, ahol kutatószolgálatunk a történelem iránt érdeklődők, ügyfélszolgálatunk a hivatalos ügyeiket intézők számára nyújt szakszerű és gyors segítséget. Salgótarjánban a megyei igazgatási és a kelet-nógrádi (a régi Salgótarjáni, Szécsényi, Sziráki járások, a Heves megyéből Nógrádhoz 1950-ben kapcsolt községek, illetve később a Pásztói járás), Balassagyarmaton a nyugat-nógrádi (a hajdani Balassagyarmati és Rétsági járás) vonatkozású iratokat őrizzük. E két részlegünkben egyéni és csoportos látogatóinknak levéltári sétát szervezünk, diákoknak (főképpen középiskolásoknak és a felsőoktatásban tanulóknak) a tananyaghoz illeszkedő levéltári órát tartunk. Kérésére megkeressük az Önt érdeklő dokumentumokat, melyekben a törvény által megszabott keretek között szabadon és ingyenesen kutathat. Bátonyterenyei részlegünk főképpen a nógrádi vállalatok és szövetkezetek történeti értékű dokumentációját őrzi, melyek előzetes egyeztetés után szintén kutatóink és ügyfeleink rendelkezésére állnak. (Gyűjteményünk internetes katalógusa, fond- és állagjegyzéke részletesen megmutatja Önnek egyes irataink őrzési helyét.)
Örömmel hívjuk fel a figyelmét arra, hogy egyre bővülő témákban kutathat akár otthonából is. Barangoljon kedvére digitális levéltárunkban és elektronikus könyvtárunkban!
Személyes látogatásuk előtt ügyfeleink elektronikus úton is kitölthetik adatfelvételi nyomtatványunkat, kutatóink pedig megtehetik előzetes bejelentkezésüket.


