Lakóhelyem története

2009-05-27 13:25
kisebb betű nagyobb betű e-mailben elküld nyomtatás

       
 A mintegy két évtizede újra fellendülő helytörténeti kutatások célja többnyire nem egyszerűen egy-egy közösség sorsának áttekintése, hanem a lokálpatriotizmus megalapozása, erősítése, illetve a feledésbe merült értékek, hagyományok feltárása, az összetartozás, közösséghez tartozás érzésének újraélesztése.


Aki amatőr vagy hivatásos történészként egy-egy község múltjának feltárására adja a fejét, nem kerülheti meg a levéltárban őrzött iratokat. Akár köztörténeti, akár népességtörténeti, társadalomtörténeti, gazdaságtörténeti, néprajzi, antropológiai, szociológiai, művelődéstörténeti, intézménytörténeti vagy bármilyen más megközelítéssel lát is munkához, a már publikált könyveken, tanulmányokon túl bizton számíthat a levéltári forrásokra.


Gyűjteményünk egy bizonyos nógrádi falura, városra vonatkozó darabjairól egyszerűen és akár azonnal átfogó képet nyerhet, ha fond- és állagjegyzékünk keresőrovatába begépeli az Önt érdeklő település vagy intézmény, szervezet nevét, majd tanulmányozza a keresés eredményét.


Mielőtt levéltári kutatásait megkezdené, szíves figyelmébe ajánljuk a Balassi Bálint Megyei Könyvtár Helyismereti Részlegének bőséges helytörténeti gyűjteményét, melyről a könyvtár honlapján katalógust talál! A könyvészeti irodalom megismerése és iratanyagaink felmérése után azt javasoljuk, készítsen tervet levéltári kutatásához, tervezze meg, mely iratokat szeretné nálunk megtekinteni.

 

Fond-és állagjegyzékünk

Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet helytörténeti gyűjteménye