Szervezetünk és működésünk

2009-05-27 14:21
kisebb betű nagyobb betű e-mailben elküld nyomtatás

 

       

 

A Nógrád Megyei Levéltár általános gyűjtőkörű megyei levéltár, amely 2012. október 1-jétől - jogi önállóságát elveszítve - a Magyar Nemzeti Levéltár tagintézményeként működik. Három részlegünk munkatársai kb. kilencezer iratfolyóméternyi történeti értékű (vagyis örökre megőrzendő) nógrádi anyagot kezelnek:

 

 

 

 

 

 

 

  • a salgótarjáni központban a megyei hatókörű szervezetek anyagát, valamint a kelet-nógrádi vonatkozásúakat (ide tartoznak a régi Salgótarjáni, Szécsényi és Sziráki járások, a Heves megyéből Nógrádhoz 1950-ben kapcsolt községek, illetve később a Pásztói járás),
  • Bátonyterenyei részlegünk főképpen a vállalatok és szövetkezetek történeti értékű dokumentációját őrzi, melyek előzetes egyeztetés szerint szintén kutatóink és ügyfeleink rendelkezésére állnak.

(Gyűjteményünk internetes katalógusa, fond- és állagjegyzéke részletesen megmutatja Önnek egyes irataink őrzési helyét.)


A levéltárak vitathatatlan érdeme, egyben felelőssége a múlt örökségének védelme és a mai társadalom demokratikus működésének biztosítása: az államigazgatás, a jogbiztonság folyamatosságának fenntartása. A levéltári munka hatékonyságát és szakszerűségét a belső szervezeti és működési szabályzatok, tervek,  illetve a vonatkozó jogszabályok igyekeznek magas színvonalon tartani, szükség szerint a kellő irányba terelni, alkalmazkodva az Ön, a közigazgatás és a tudományos élet változó igényeihez, a megújuló kihívásokhoz.