Magyarország történeti helységnévtára. Nógrád megye (1773–1808) I–II. kötet.
Szerk.: HLAVÁCSNÉ KÉRDŐ KATALIN. Budapest – Salgótarján, 2002.
| A Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár és Dokumentációs Központ valamint a Nógrád Megyei Levéltár együttműködésében készült el ez a kötet, amely illeszkedik a Magyarország megyéiről kiadott sorozatba. Ennek fő célja, hogy a lehető legszélesebb forrásbázis felhasználásával leírja a jelzett időszakban egy-egy megye településeit, lakott helyeit. A kötet a birtoklástörténet mellett részletes demográfiai adatokat tartalmaz. Ezeket kiegészíti az adott település vallási, nemzetiségi megoszlása. A táblázatos forma következtében könnyen követhetőek egy-egy település adatai több szempontból is. A térkép mellékletek pedig a térben való tájékozódás és a táblazatok adatainak értelmezésében nyújtanak fontos segítséget a kötet használóinak. |



