SZÍVVEL ÉS TETTEL. TANULMÁNYOK Á. VARGA LÁSZLÓ TISZTELETÉRE. SZERK.: HORVÁTH J. ANDRÁS
Á. Varga László levéltáros-történész a tudományos élet jeles alakja. A Nógrád Megyei Levéltár, majd - 2000 óta - Budapest Főváros Levéltárának igazgatójaként nemcsak a levéltáros szakmai közélet vezető személyisége, hanem számos társadalom- és gazdaságtörténeti irányultságú kutatás és forrásfeltáró munka kezdeményezője, a Hajnal István Kör egyik alapítója. Ezzel a tanulmánykötettel munka- és pályatársai köszöntik hatvanadik születésnapja alkalmából. A kötetben tematikus blokkokba szervezve több mint harminc tanulmány olvasható. A változatos témájú írások a 12. század végétől egészen napjainkig érintik a magyar történelem különböző korszakait, de a fő hangsúly a 19. század második felétől egészen a közelmúltig terjedő időszak gazdaság- és társadalomtörténeti folyamataira helyeződik. Ezen belül is a polgársággal és a városi életmóddal, valamint a 20. század történelmi megrázkódtatásaival (kitelepítések, az ´56-ot követő megtorlás) foglalkozik a kötetben helyet kapott írások zöme, amelyek szerzői a levéltárakban dolgozó kutatók és kiváló történészek (többek között Bácskai Vera, Gyáni Gábor, Kövér György) közül kerültek ki. A számos izgalmas témát (válás a 19. században, az ebtartás mint városi életforma, kolerajárvány Salgótarjánban, a budai Várnegyed sorsa az ötvenes években stb.) érintő tanulmánykötet élvezettel forgathatják a történelem szerelmesei.


