Az iratok levéltárba adása

2009-07-08 15:06
kisebb betű nagyobb betű e-mailben elküld nyomtatás

 

 
 

A szervek az irattári tervükben szereplő nem selejtezhető, valamint a levéltár által a selejtből visszatartott irataikat keletkezésüktől számított 15 év elteltével kötelesek átadni az illetékes levéltárnak. Amennyiben az iratképző úgy ítéli meg, hogy az iratokra ezen határidő lejárta után is szüksége lesz, a határidő öt évvel meghosszabbítható. 15 évnél fiatalabb iratokat a levéltár csak különleges esetben (jogutód nélküli megszűnés, az irattárat ért elemi kár) vesz át.
Levéltárunk mindhárom részlegében történik iratátvétel: a megyei hatókörű, valamint a kelet-nógrádi szervektől Salgótarjánban, Nyugat-Nógrádból Balassagyarmaton, gazdasági szervektől pedig Bátonyterenyén. A szervellenőrzések alkalmával felderített levéltárköteles iratok beszállítását – ha mennyisége nem túl jelentős, rendezettsége megfelelő – előzetes egyeztetés esetén kollégáink elvégzik, minden más esetben azonban a szerv, egy előre egyeztetett időpontban, maga gondoskodik az iratanyag levéltárba juttatásáról.
Az iratátadásról jegyzőkönyvet kell készíteni, melynek mintáját letölthetik itt. A jegyzőkönyv egy példánya a megfelelő adatokkal kitöltve és aláírva az átadónál marad, másik példánya pedig a levéltárba kerül.
Az iratokat savmentes papírból készült szabvány levéltári dobozba csomagolva fogadjuk. A dobozokba A4-es méretű iratok helyezhetők el, egy doboz magassága 12 cm. A szabvány dobozok 500 Ft bruttó áron beszerezhetők levéltárunktól. A dobozba nem helyezhető iratokat egyéb módon kell csomagolni (például kötegelni).
Az iratok csomagolásánál figyelni kell a sorrendre, az iratokat irattári rendben kell dobozolni. Az átadásra előkészített iratokról iratjegyzéket kell készíteni (az átadás-átvételi jegyzőkönyv mellékleteként), mely csomagolási egységenként, irattári tételenként és évenként felsorolja az átadandó iratokat (minta). Ha egy tétel több dobozban is megtalálható, akkor az egyes dobozokban lévő legmagasabb és legalacsonyabb iktatószámú iratokat is kérjük a jegyzéken feltüntetni. A raktári (csomagolási egységeket) folyamatos, a doboz keskenyebbik oldalfalán feltüntetett sorszámozással kérjük ellátni. A dobozokon más feliratnak szerepelnie nem kell.
A levéltári iratátadással kapcsolatos jogszabályi helyeketa hivatkozásra kattintva elolvashatják.
Kérjük, az átadás-átvételi jegyzőkönyveket és az iratjegyzéket minden esetben juttassák el hozzánk elektronikus levélben is az alábbi e-mail címre: bodi.zsuzsa@nogradarchiv.hu .

 


Kapcsolódó dokumentumok: