A Nógrád Megyei Levéltárért Alapítvány Alapító Okirata

2009-12-02 16:14
kisebb betű nagyobb betű e-mailben elküld nyomtatás

 

A NÓGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁRÉRT ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRATA

Készítette: A Nógrád Megyei Levéltárért Alapítvány alapítójának képviseletében
Tyekvicska Árpád, a Nógrád Megyei Levéltár igazgatója

Kelt: Salgótarjánban, 2009. november 18-án.

(Az eredeti alapító okirat kelte: Salgótarján, 1999. augusztus 2.)


A Nógrád Megyei Levéltár (3100 Salgótarján, Bem út 18. szám), felügyeleti szerve – Nógrád Megye Önkormányzata (3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. szám) – hozzájárulásával az 1959. évi IV. törvényben, valamint az 1997. évi CLVI. törvényben foglaltaknak megfelelően az alábbi célok megvalósítása érdekében alapítványt hoz létre:


1./ Az alapítvány neve: Nógrád Megyei Levéltárért Alapítvány

2./ Az alapítvány székhelye: 3100 Salgótarján, Bem út 18. szám

3./ Az alapítvány általános célja:
A levéltári munka színvonalának emelése és a támogatásra szoruló levéltári dolgozók és családtagjaik anyagi támogatása.
Az alapítvány az 1997. évi CLVI. törvény 26. §. c) pontja 3. alpontjában meghatározott közhasznú tevékenységet folytat.

Az alapítvány részletes céljai:
– Nógrád megye területén tudományos kutatások, tanulmányutak támogatása.
Falumonográfiák, biográfiák, történeti tanulmányok készítése, ezen tevékenység anyagi ösztönzése.
Tudományos tárgykörökben pályázatok kiírása, pályamunkák értékelése és díjazása, valamint publikálása.
– Levéltári rendezések, selejtezések, értékhatár-vizsgálatok támogatása.
Maradandó értékű iratok körének pontosítása, végleges meghatározása.
– A megye kulturális örökségének megóvása érdekében az ipari műemlékek megőrzésében való közreműködés, a gazdálkodó szervek maradandó, megőrzésre érdemes iratainak begyűjtése, feldolgozása és megőrzése.
– Nógrád megye területén élő etnikai kisebbségek írásos dokumentumainak felkutatása, fokozott védelme, illetőleg ennek a tevékenységnek anyagi támogatása.
– Kapcsolattartás a határon túli magyar kulturális és tudományos szervezetekkel, szakembercsere anyagi támogatása.
– Az intézmény dolgozói idegen nyelvi képzésének, tudományos képzésének és továbbképzésének (PhD képzés) támogatása.
– Nógrád megyei történeti és irodalmi tárgyú publikációk és kiadványok támogatása.
– Az alapító intézmény egészégre ártalmas munkahely jellegére tekintettel a dolgozók egészségmegőrzésének, a gyógyító és rehabilitációs tevékenységnek anyagi támogatása.
– Az intézménytől nyugdíjba vonult, valamint az egészségügyi állapota, személyi és családi körülményei miatt rászoruló dolgozók, családtagjaik támogatása.
– A dolgozók gyermekei iskoláztatásának anyagi támogatása.

4./ Az alapítvány indulóvagyona:
Alapító a Nógrád Megyei Levéltár (3100 Salgótarján, Bem út 18. szám) az előzőekben leírt célok megvalósítása érdekében

1.700.000,- forintot

(azaz: Egymillió-hétszázezer forint) fizetett be elkülönített bankszámlára.
Az alapítói vagyonból

1.500.000,- forint

(azaz: Egymillió-ötszázezer forint) nem osztható fel, ennek kamata, valamint az ezt meghaladó összeg és a csatlakozók befizetései szolgálják az alapítói cél megvalósulását.

5./ Alapító az alapítói cél megvalósulása, alapítványi vagyon kezelése céljára háromtagú Kuratóriumot, a pénzügyi-gazdasági tevékenység ellenőrzése érdekében háromtagú Ellenőrző Bizottságot hoz létre.
Mindkét szervezet tagjainak, vezetőinek megbízatása öt évre szól.

A Kuratórium tagjai:
Elnök: Dr. Á. Varga László
        1139 Budapest, Gömb utca 27. szám, V. emelet 5. ajtó.
        munkahelye: Budapest Főváros Levéltára (főigazgató)

Tagok: Dupákné Gecse Adél
        3100 Salgótarján, Pécskő út 12/A szám.
        munkahelye: Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet (pedagógiai előadó)

        Szederjesi Cecília
        3100 Salgótarján, Fáy András krt. 96. szám, III. emelet 4. ajtó.
        munkahelye: Nógrád Megyei Levéltár (levéltáros)

Az Ellenőrző Bizottság tagjai:
Elnök: Palla Lászlóné
        3100 Salgótarján, Arany János út 21. szám, VI. emelet 5. ajtó.
        munkahelye: nyugdíjas (a Nógrád Megyei Levéltár volt gazdasági vezetője)

Tagok: Bihary Lajos
        3121 Somoskőújfalu, Szikszó út 18. szám.
        munkahelye: nyugdíjas (a Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet volt igazgatója)

        Galcsik Zsolt
        3170 Szécsény, Kossuth Lajos út 16/a szám.
        munkahelye: Nógrád Megyei Levéltár (segédlevéltáros)

A Kuratórium tagjaira vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok:
- A Kuratóriumnak nem lehet elnöke, illetőleg tagja az Ellenőrző Bizottság elnöke és tagjai, valamint közeli hozzátartozói.
- Az alapító a Kuratóriumban csak egy munkatárssal képviseltetheti magát.
- A Kuratórium tagjává nem választható olyan személy, akit a közügyek gyakorlásától jogerősen eltiltottak.
Amennyiben az előzőekben leírt kizáró körülmény valakinél bekövetkezik, akkor ezt köteles az alapítónál bejelenteni és a tisztségéről lemondani.
Amennyiben az érintett személy a vele szemben felmerült kizáró körülmény bejelentését elmulasztja, akkor az alapító köteles a választott tisztségből visszahívni, s új személyt megbízni.

1997. évi CLVI. törvény 8-9. §-ai:
8. § (1) A vezető szerv határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója [Ptk. 685. § b) pont], élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján
a) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy
b) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a társadalmi szervezet által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás.
(2) Nem lehet a felügyelő szerv elnöke vagy tagja, illetve könyvvizsgálója az a személy, aki
a) a vezető szerv elnöke vagy tagja,
b) a közhasznú szervezettel a megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik,
c) a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásából részesül – kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, és a társadalmi szervezet által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatást –, illetve
d) az a)–c) pontban meghatározott személyek hozzátartozója.

9. § (1) A közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be – annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig – vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki.
(2) A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt.

6./ A Kuratóriumra vonatkozó szabályok:
Az alapítványt a Kuratórium elnöke képviseli, irányítja az alapítvány tevékenységét, akadályoztatása esetén az alapító okirat sorrendjében megnevezett tag helyettesíti.
A Kuratórium üléseit évente két alkalommal, illetőleg szükség szerint tartja meg, a Kuratórium ülései nyilvánosak.
A kuratóriumi ülést az elnök hívja össze írásban, a kitűzött időpont előtt 15 nappal.
A kuratóriumi ülésre szóló meghívóban a napirendi pontokat ismertetni kell.
A kuratóriumi ülésre a tagokon kívül tanácskozási joggal az Ellenőrző Bizottság elnökét és tagjait, valamint az alapító képviselőjét (vezetőjét) meg kell hívni.
A kuratóriumi ülés időpontjáról a Nógrád Megyei Levéltár honlapjának igénybevételével, közleményben kell tájékoztatni az érdeklődőket.
A kuratóriumi ülés meghívóját az alapító központjában és részlegeiben ki kell függeszteni.
A kuratóriumi ülés összehívását az alapító, valamint az Ellenőrző Bizottság kezdeményezheti a kuratóriumi elnöknél, aki erre köteles.
A kuratóriumi ülés két tag jelenléte esetén határozatképes, döntéseit nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza meg, egyenlő szavazat esetén a Kuratórium elnökének, illetőleg a helyettesítő személynek a szavazata dönt.
A Kuratórium üléséről jegyzőkönyvet kell vezetni, melyet minden jelenlévő aláír. A jegyzőkönyv tartalmazza a napirendi pontokkal kapcsolatos hozzászólásokat, indítványokat és a meghozott döntéseket (név szerinti szavazás eredményét).
A hozott döntéseket a Kuratórium elnöke tartja nyilván (határozatok könyve), felelős és határidő megjelöléssel.
A határozatok végrehajtásáról a Kuratórium évente egy alkalommal beszámol (írásban) az alapítónak.
Az írásba foglalt beszámolót az előző évi közhasznúsági beszámolóval együtt kell elkészíteni.
Az előző évi közhasznú tevékenységről készített beszámolót a Kuratórium teljes létszámú ülésén, 2/3-os többséggel hozott határozatával fogadja el.
Az előző évi közhasznú tevékenységről készített beszámolót a Nógrád Megyei Levéltár honlapján közzé kell tenni (rövidített formában).
A Kuratórium által hozott határozatokat az alapító intézmény kirendeltségein írásban ki kell függeszteni.
A Kuratórium köteles gondoskodni arról, hogy az általa kiírt tudományos, szakmai pályázatokról a nyilvánosság, illetve a pályázati felhívásban meghatározott célközönség tudomást szerezzen.
A települési monográfiákat, helytörténeti kutatásokat elősegítő pályázati kiírást a helyi önkormányzatok közreműködésével, illetőleg segítségével jogosult meghirdetni.
A Kuratórium jogosult, illetőleg köteles az alapító intézmény dolgozói és családtagjai támogatásának feltételeit minden évben meghatározni.
A támogatásban részesülő személyek neveit, a támogatás mértékét az alapító intézmény kirendeltségeinek hirdetőtábláján az érdeklődők tudomására kell hozni.
A Kuratórium iratait – a személyiségi jogok védelmének figyelembevételével – minden érdeklődő jogosult megtekinteni.
Az iratokba való betekintést a Kuratórium tagjai az alapítvány székhelyén előzetes egyeztetés után teszik lehetővé.

A kuratóriumi tagság megszűnik:
– a megbízás lejártával,
– lemondással,
– a tag halálával,
– a közügyek gyakorlásától való jogerős eltiltással.
A Kuratóriumi tisztség, annak lejártakor, meghosszabbítható.

Tevékenységük során a Kuratórium elnöke és tagjai költségtérítésre jogosultak.
A Kuratórium elnöke, tagjai jogosultak az alapítvány számlája felett rendelkezni (két személy együttes aláírása).
A Kuratórium jogosult működésének részletes szabályait Szervezeti és Működési Szabályzatban rögzíteni, melynek elfogadása az alapító joga.

7./ Ellenőrző Bizottság:
Az Ellenőrző Bizottság az alapítvány, a Kuratórium pénzügyi-gazdasági tevékenysége felett ellenőrzési feladatokat lát el.
Az Ellenőrző Bizottság jogosult a Kuratórium összehívását kezdeményezni, az alapítvány minden iratába betekinteni, a pénzügyi, gazdálkodási tevékenységet folyamatosan ellenőrizni.
Amennyiben az Ellenőrző Bizottság az alapítvány gazdálkodásában bármilyen hiányosságot, szakszerűtlenséget vagy mulasztást észlel, akkor köteles haladéktalanul a rendellenesség kiküszöbölésére a Kuratórium elnökénél írásban észrevételt tenni.
A Kuratórium elnöke az észrevétel átvételétől számított 8 napon belül köteles a szükséges intézkedést megtenni, s erről az Ellenőrző Bizottságot és az alapítót írásban tájékoztatni.
Ismétlődő, illetőleg súlyos szabályszegés esetén az Ellenőrző Bizottság köteles az alapítónál a mulasztó személy felelősségre vonását kezdeményezni.
Az Ellenőrző Bizottság üléseit évente legalább két alkalommal, illetőleg szükség szerint tartja meg.
Az ülésre az alapító képviselőjét és a Kuratórium elnökét meg kell hívni.
Az ülés két személy jelenléte esetén határozatképes.
Az Ellenőrző Bizottság döntéseit nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza meg.
Az ülésről, döntésekről jegyzőkönyvet kell vezetni, a jegyzőkönyvet minden jelenlévő személy aláírja.
Az Ellenőrző Bizottság döntéseit a határozatok könyvébe be kell vezetni (felelős: a Kuratórium elnöke).
Az Ellenőrző Bizottság ülése nem nyilvános, de a döntéseit az előzőekben leírt helyen és módon közzé kell tenni.
Az Ellenőrző Bizottság jogosult működésének részletes szabályait Szervezeti és Működési Szabályzatban rögzíteni, amelyet maga fogad el.

8./ Az alapítvány gazdálkodása:
Az alapítvány az alapítói vagyon kamatai, csatlakozók által nyújtott adományok, valamint a pályázatokon elnyert támogatás felhasználásával gazdálkodik.
Az alapítvány jogosult vállalkozási tevékenységet folytatni, de ez a közhasznú tevékenységet nem veszélyeztetheti.
A vállalkozás eredményét, valamint a gazdálkodás során keletkező bevételt a közhasznú tevékenység finanszírozására kell fordítani.
A Kuratórium jogosult a pénzügyi-számviteli feladatokat szakember közreműködésével megoldani.

9./ Az alapítvány jogi személy.

10./ Vegyes rendelkezések:
Az alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytathat, szervezete pártoktól független, és azoknak anyagi támogatást nem nyújthat.
Az alapítvány nyitott, ahhoz adománnyal természetes és jogi személy egyaránt csatlakozhat, illetőleg támogatást nyújthat.
Az alapítvány a Kuratórium közreműködésével a szervezet működéséről az érdeklődőket köteles tájékoztatni.
A tájékoztatás az alapítványi cél által meghatározott körben tartalmazza a meghozott döntéseket (Kuratórium és az Ellenőrző Bizottság), valamint az érdeklődők által igénybe vehető szolgáltatások körét – különös tekintettel a pályázati kiírásokra.
Az alapítványnak elő kell segíteni az állami és önkormányzati feladatokon túl meghatározott alapítványi célok megvalósulását.
A Kuratóriumi, Ellenőrző Bizottsági tisztség bármely okból történő megszűnése esetén alapító 30 napon belül köteles új tagot választani.

11./ A jelen alapító okirat a Nógrád Megyei Bíróság nyilvántartásba vételt elrendelő végzésének jogerőre emelkedésekor lép hatályba, az alapítvány ekkor kezdi meg működését.

Alapító kijelenti, hogy a jelen alapító okiratban nem szabályozott kérdésekre a Ptk. megfelelő részei, valamint a közhasznú szervezetekről rendelkező törvény előírásai az irányadók.