Az MKP és az MDP Nógrád megyei választmányi és bizottsági ülései
2010-03-24 12:08
50-es évek. Mit takar ez a megjelölés?
A naptár szerint az 1950. január 1-től 1959. december 31-ig terjedő időszakot. De közhely, hogy ez nem időjelölő kifejezés. Van másik megnevezése is: Rákosi kor, néha használatos a személyi kultusz időszaka is. Ebből, a hatalomgyakorlás technikáját mutató szempontból, az időhatárokat is módosítani kell.
Jellemzője ennek a kornak a Magyar Dolgozók Pártja hatalmi koncentrációja. Folytatva a Magyar Kommunista Párt gyakorlatát, különböző technikákat alkalmazva kiemelkedett a hatalom megszerzéséért küzdő pártok közül, azokat szétdarabolta állandó támadásokkal, vagy – később – lehetetlenné tette működésüket. Ennek következtében kulcspozíciókat szereztek képviselői az államhatalmi szervekben, majd a helyi igazgatásban. Párhuzamosan ezzel, a gazdasági életben szintén döntő jelentőségre tett szert pártszervezetei által. Így az MDP felső vezetése határozta meg a politika gyakorlásának formai és tartalmi elemeit is. De jellemző volt rátelepülése az élet minden területére. Ideológiát adott az államélettől a magánéletig, ehhez célokat rendelt, és megkövetelte ezek túlteljesítését.
Annak ellenére, hogy mindig az emberek meggyőzéséről, neveléséről beszéltek, a célok meghatározásában és a feladatok kijelölésében az ellentmondást nem tűrő utasítás, a katonai mentalitás lett általános. Ha valaki, még pártfórumon is, szóvá tette, hogy az elmélet és a gyakorlat nincs összhangban, jobb esetben magyarázatként Virág elvtárs szavai hangzottak el: „A nemzetközi helyzet egyre fokozódik”, rosszabb esetben pedig ellenségnek minősítették. Elvárt dolog volt, elsősorban a párttagoktól, az állandó önostorozás, melyet önkritikának kinevezve a „megtisztulás”, a jobb munkavégzés egyik feltételeként állítottak előtérbe. (Ez egy idő után kötelező, de tartalmatlan koreográfiai elemmé vált a párt különböző fórumain, testületi ülésein.)
A bolsevik típusú állampárt ezen – vázlatos – jegyei a két munkáspárt egyesülésétől kezdve jelentkeztek egyre nyíltabban és agresszívabb módon. A korszak záró éve – mint ahogy a másik közkeletű elnevezés, a Rákosi kor, mutatja – az emblematikus személy, Rákosi Mátyás és köre kiszorulása a hatalomból, melyet az 1956. októberi forradalom tett visszafordíthatatlanná. Ez egyben a hatalmat birtokló párt, a Magyar Dolgozók Pártja felbomlását is jelentette.
Jellemzője ennek a kornak a Magyar Dolgozók Pártja hatalmi koncentrációja. Folytatva a Magyar Kommunista Párt gyakorlatát, különböző technikákat alkalmazva kiemelkedett a hatalom megszerzéséért küzdő pártok közül, azokat szétdarabolta állandó támadásokkal, vagy – később – lehetetlenné tette működésüket. Ennek következtében kulcspozíciókat szereztek képviselői az államhatalmi szervekben, majd a helyi igazgatásban. Párhuzamosan ezzel, a gazdasági életben szintén döntő jelentőségre tett szert pártszervezetei által. Így az MDP felső vezetése határozta meg a politika gyakorlásának formai és tartalmi elemeit is. De jellemző volt rátelepülése az élet minden területére. Ideológiát adott az államélettől a magánéletig, ehhez célokat rendelt, és megkövetelte ezek túlteljesítését.
Annak ellenére, hogy mindig az emberek meggyőzéséről, neveléséről beszéltek, a célok meghatározásában és a feladatok kijelölésében az ellentmondást nem tűrő utasítás, a katonai mentalitás lett általános. Ha valaki, még pártfórumon is, szóvá tette, hogy az elmélet és a gyakorlat nincs összhangban, jobb esetben magyarázatként Virág elvtárs szavai hangzottak el: „A nemzetközi helyzet egyre fokozódik”, rosszabb esetben pedig ellenségnek minősítették. Elvárt dolog volt, elsősorban a párttagoktól, az állandó önostorozás, melyet önkritikának kinevezve a „megtisztulás”, a jobb munkavégzés egyik feltételeként állítottak előtérbe. (Ez egy idő után kötelező, de tartalmatlan koreográfiai elemmé vált a párt különböző fórumain, testületi ülésein.)
A bolsevik típusú állampárt ezen – vázlatos – jegyei a két munkáspárt egyesülésétől kezdve jelentkeztek egyre nyíltabban és agresszívabb módon. A korszak záró éve – mint ahogy a másik közkeletű elnevezés, a Rákosi kor, mutatja – az emblematikus személy, Rákosi Mátyás és köre kiszorulása a hatalomból, melyet az 1956. októberi forradalom tett visszafordíthatatlanná. Ez egyben a hatalmat birtokló párt, a Magyar Dolgozók Pártja felbomlását is jelentette.
Mit tudunk erről az időszakról?
Általánosságok szintjén igen sokat, alaposabb elemzés, feltárás alapján egyre többet. A hetvenes évek végéig egyfajta látszólagos szemérmesség vetült a korszakra. Adódott ez abból, hogy bármilyen kutatás, feldolgozás óhatatlanul elvezetett volna 1956 októberéig. A meghatározó politikai szereplők jelentős része pedig érintett volt ebben, s az elhallgatás módszerét nem szándékoztak feladni. A hetvenes évek végén már nem éltek azok a személyek, akik neve összeforrt az ötvenes évek első felével. Ennek következtében az MSZMP Párttörténeti Intézet keretében, koordinálásával indultak meg kutatások, melyek főként az 1953-ig tartó „kemény” szakasz gazdasági (Berend T. Iván, Pető Iván – Szakács Sándor stb.) és ideológiai (Szabó Bálint, Balogh Sándor stb.) kérdéskörét igyekeztek feltárni. A Magyar hétköznapok Rákosi Mátyás két emigrációja között 1945-1956 című kötet szerzői bevezetőjükben némi kritikával meg is állapították: „A történészek, ha az ötvenes évekről szólnak, többnyire csak a magas politika változásait elemzik, s kevés szót ejtenek azokról, akik napról napra, cselekvőként vagy szenvedőként – nemritkán mindkét szerepben – élték át ezeket az időket.” (Gyarmati György – Botos János – Zinner Tibor – Korom Mihály Bp. 1988) A kilencvenes évek elején nem elsősorban ez az időszak, hanem az 1956. októberi forradalom és következményei kerültek a tudományos feldolgozások homlokterébe. Ezzel összefüggésben, az előzmények feltárása, folyamatok tisztázása, értelmezése kapcsán bontakozott ki – időben „visszafelé” – széleskörű kutatás, mely napjainkban is tart.
Nógrád megye vonatkozásában szerényebb eredmények vannak. Bár 1956 összefüggéseiről bőséges irodalom létezik, az előzmények alaposabb kutatása még gyermekcipőben jár. Az ötvenes évekről a legteljesebb áttekintés az 1974-ben megjelent, a megye történetéről szóló kiadvány negyedik kötetében található. Ezt az a Jakab Sándor jegyezte, aki ifjúsági vezetőként 1946-ban tűnt fel az MKP megyei vezetésében. A kétéves pártfőiskola elvégzése után 1955 szeptemberétől az MDP megyei harmadtitkára, fél évvel később másodtitkára lett, amely pozícióban szervezeti kérdésekkel foglalkozott. 1956 decemberétől az MSZMP megyei ideiglenes intézőbizottságának elnöke, majd megyei első titkár 1966 közepéig, mikor a belügyminiszter első helyettesének nevezték ki. Nem volt idegen számára a történeti kutatás: a hatvanas évek elején az MKP megyei szervezetének kiépüléséről készített tanulmányt, később pedig – többek között – Balogh Sándorral együtt, ő szerkesztette A magyar népi demokrácia története 1944-1962 című kiadványt.
A megyetörténet jelzett kötetét három részre tagolta: 1944-48, 1948-56 és 1957-62 közötti időszakokra. Az ötvenes évekről szóló részben elsősorban a leírás dominál, forrásanyagának gerincét pedig a jelen kötetben közölt választmányi és megyei bizottsági napirendi pontok anyagai adják. Megállapításaiból visszafogott kritika érződik ki az MSZMP 1956. decemberi határozatának szellemében. (A másik két részben tisztelet és teljes elfogadás az írás meghatározó hangneme.) Feltűnő, hogy a megyei vezetők közül csak kettőt említ a szövegben. Lényegtelennek tartotta? Vagy többségük még élt, és szolidaritásból nem nevezte meg őket? Pedig a történelem iránt érdeklődők számára is az MDP megyei vezetői közül legfeljebb – Jakab Sándoron kívül – Oczel János és Hajdú József neve lehet ismert, utóbbi 1956-os szerepe miatt.
A bevezetőnek nem feladata részletesen elemezni a folyamatokat, főként akkor, ha egy – remények szerint – kutatások elindulását inspiráló kiadvány elején áll. Azonban az előbb említett sajátosság miatt, néhány – lehet, szubjektívnek tűnő – megjegyzést mégis teszünk.
A napirendi pontok feldolgozása során kiütközött az egymást követő első titkárok eltérő stílusa, mentalitása, mely rajta hagyta bélyegét a jegyzőkönyveken és a testületek tevékenységén. Az alaposabb elemzés feladata lesz természetesen ennek megerősítése, differenciálása, esetleg cáfolata.
Bár az MKP megyei titkárai közül nem az első volt Dömötör Ferenc (1945 januárjától rövid ideig Kerekes Sándor, majd id. Bandur Gyula volt), de az ő idejében, 1945 végén rendelték el jegyzőkönyvek vezetését testületi üléseken. Ennek következtében 1946-tól állnak – viszonylag teljességgel – rendelkezésünkre a feljegyzések. Dömötör másfél évig igazgatta az MKP megyei szervezetét. Igyekezett kemény kézzel fogni a vezető testületet. Elsősorban az egyéni felelősség erősítését szorgalmazta a reszortfeladatok kiosztásával. Ez is közrejátszott abban, hogy összetűzésbe került a helyi tekintélyes kommunista vezetőkkel. De idegen volta sem vált előnyére. Az illegális mozgalom keretében Érsekújvár és Komárom környékén tevékenykedett. Az országos vezetés 1945 júniusában küldte Nógrádba, minden bizonnyal azért, hogy rendet tegyen a torzsalkodó helyi vezetők között. Az ellene indult támadás idején ugyan a megyei bizottság kiállt mellette, de tekintélye, súlya egyre jobban csökkent Oczel János 1946. júliusi pártiskoláról való visszatérése után. (Megjegyzendő, hogy Oczel bátyjával volt olyan konfliktusa, melyet testület elé vitt. Évekkel később Oczel úgy nyilatkozott, hogy nem volt elég következetes, határozott – talán nem is akart – a bátyjával szemben ebben a kérdésben.) Decemberben Dömötör Ferencet a központ el is helyezte Győrbe.
Utóda a helyi kommunisták között nagy tekintéllyel bíró Oczel János lett. Ő két és fél évig irányította a megyei testületeket: 1948 júniusáig az MKP-ét, 1949 közepéig pedig az MDP-ét. Oczel előtérbe helyezte a feladatok végrehajtásának szóbeli jelentését. Ebben szerepe lehetett az illegális mozgalomban megszokott módszernek. Az üléseken általában meghallgatták a jelentéseket (sokszor a Megyei Bizottság tagjainak többségétől), majd vita következett, és ezek után Oczel reagált az elhangzottakra. Értékelte a beszámolókat, javaslatokat, és kiosztotta az újabb feladatokat. A napirendi pontok nem különültek el a szövegben, csak Oczel közölte, hogy a következő témára térnek át. 1949-ben kezd tagolódni az addig majdnem folyamatos (csak a hozzászólók nevét jelző) szöveg. Februárban a határozatokat a jegyzőkönyv végén pontokba szedik, márciustól pedig már a napirendi pontokat is elválasztják egymástól. A megyei titkár teljesítményével azonban a központi szervek nem voltak elégedettek. Valószínűleg személyi konfliktusba is keveredett, és túl erősnek érezték helyi pozícióját. Bottyán István azt írja, hogy a pártközpontban „nógrádi Csák Máté”-ként emlegették. Eltávolításához kapóra jött betegsége. A megyébe csak 1951 januárjában, Kádár János társaságában látogatott. Ekkor felszólalt a pártértekezleten is. Érzékeltette, hogy nem önszántából maradt távol eddig a megyétől, majd önkritikát gyakorolt: „Az én magatartásom is, és ezt nem szégyellem megmondani, olyan volt, hogy nekem magamnak is jól esett, ha akadt egy két ember, aki simult, hízelgett és mit jelent ez ? Azt jelentette, hogy eltompította az én éberségemet és módot adott az ellenségnek arra, hogy igen fontos helyekre bekerüljenek.”
Oczel János betegsége miatt helyettes titkárt küldtek a megyébe. Bottyán Istvánt, aki addig Komárom megyében a pártbizottság ipari osztályának vezetője volt. Bemutatkozása alkalmával kijelentette: „… úgy látja, hogy itt nincs úgy megfertőzve a fasizmustól ez a vidék és az emberek is őszintébbek.” Alig egy évvel később már másképp nyilatkozott: „Az MB-én belül bizalmatlanság, lebecsülés, az egymástól való elszigeteltség ütötte fel a fejét, meg voltak még az MB-én belül bizonyos csökevények, a túlságos egyénieskedés, a személyi kultusz, az alsóbb káderek lebecsülése, a parancsolgatás, a fentről való utasítás, a hivatalszerű intézkedés, amik nem lettek elég következetesen felvetve és így gátolta az MB munkáját.” Bár ez az Oczel-korszak kritikája volt, egy éves tevékenysége során néhány bírált elemet ő maga is erősített. Elsősorban azzal, hogy döntően szervezeti kérdésekkel foglalkozott, erősítve a bürokratizmust. Ezzel nem csak követte a párt felső vezetésében kibontakozó irányvonalat, hanem védekezett is. Visszaemlékezésében erről az időszakról megjegyzi: „A magam részéről az előző területen a munkám során bevált munkamódszert próbáltam alkalmazni, de ez idegenkedést váltott ki. Visszahúzódtak, elodázták a feladatok megoldását. Magam is türelmetlen lettem, próbáltam keményebb lenni, de ez csak olaj volt a tűzre. Úgy éreztem el akarnak szigetelni, lejáratni, s megakadályozni azoknak a feladatoknak a végrehajtását, amellyel a Pártközpont bízott meg.” Az „olaj a tűzre” az volt, mikor Komárom megyéből hozott maga mellé munkatársakat. „Elsőként a kádernyilvántartás vezetőjét hozta maga után” – emlékezik Hajdú József. Azonban vitathatatlan, hogy Bottyán titkársága idején szilárdultak meg a reszortfelelősök, illetve kezdett kiépülni a Megyei Bizottság osztályszerkezete, melynek hatására előtérbe került az egyéni felelősség elve. Egyre kevesebbszer találkozhatunk azzal, hogy egy napirendi pontnál több személy is tart beszámolót. Bevezette, hogy az üléseken elhangzottakat gyorsírók jegyezzék le. A testületi ülések vezetését sokszor átengedte a megyei káderesnek, de az egyes napirendi pontokban elhangzottakat ekkor is ő foglalta össze. Ezen túl – Oczellal ellentétben – a többi tag hozzászólására is vita közben reagált. 1950 elejétől a határozatok az egyes napirendi pontok után szerepelnek a jegyzőkönyvben, amely így tagoltabb, áttekinthetőbb lett. Leváltásához betegsége adott alapot, de valójában a tszcs-szervezés elhanyagolása volt a bűne.
Gyárfás János követte, aki szintén egy évig tevékenykedett itt. Borsodnádasdról került Nógrádba. „Ahogyan a beszélgetéseinkre visszaemlékszem, ő nem is akart Nógrádba jönni, főként nem itt maradni” – idézi vissza Hajdú József. Gyárfásnak – ahogy Bottyánnak – sem volt tapasztalata egy megye vezetésében, hisz területi pártmunkát végzett idekerülése előtt. Míg elődje a szervezeti kérdéseket részesítette előnybe, ő a személyzeti munkát vonta magához. Ebben az időszakban került be a legtöbb új ember a Megyei Bizottságba, egy részük rövid időre. Az üléseken a központi szervek határozatainak ismertetése mellett rendszeresen az első titkár referált a fegyelmi ügyekről, illetve azok felülvizsgálatáról. Ezen kívül csak a kötelező titkári beszámolóknál és a napirendi pontok összefoglalóinál tűnik föl a neve. Már 1950 közepén megjelennek, de rendszeressé Gyárfás idejében válnak az írásos mellékletek a napirendi pontokhoz. Így a jegyzőkönyvek szerkezetében újabb változás, hogy a beszámolók felolvasása után kérdések hangzanak el az anyaghoz kapcsolódva. Az előterjesztő ezekre válaszol, majd kezdődnek a hozzászólások, melyek egyben a vita szerepét is betöltik. Az összefoglaló után felolvassák – ha van – a határozati javaslatot, melyet szintén az írásos melléklet tartalmaz. A felső pártvezetés személyzeti politikájában jelenlévő tudatos rotáció mellett okot is adott leváltására. Ugyanúgy, mint Bottyán, Gyárfás is tevékenysége kiemelt területén követte el azt a hibát, mely leváltásához vezetett. 1951. március 15-ikén a Központi Ellenőrző Bizottság a kéthónapos pártiskolára történt rossz személyi kiválasztás miatt (tervszerűtlenség, szervezetlenség, „több fasiszta múlttal rendelkező egyén került be az iskolára”) dorgálásban részesítette, s fél év múlva elhelyezte Nógrádból.
Az 1951 augusztusától 1953 júliusáig első titkári funkciót betöltő Nagy Kálmán irányító tevékenysége sem volt látványos. Budapesten, a Magyar Ruggyantaárugyár üzemi párttitkára volt, majd rövid ideig a pártközpont Agitációs és Propaganda Osztályán dolgozott. 1950 szeptemberében beiskolázták a kétéves pártfőiskolára. Az első év elvégzése után innen került Nógrádba megyei első titkárnak. Ő – mintha egyesítette volna elődjei preferenciáit – a fegyelmi ügyek mellett szervezési kérdésekkel is foglalkozott. 1952 augusztusától az újonnan létrehozott másodtitkári poszt nagymértékben tehermentesítette, főként a számára idegen mezőgazdasággal összefüggő problémákkal való foglalkozástól. Ugyanis erre Hajdú Józsefet nevezték ki, aki korábban Rétság járási titkár, majd megyei szövetkezeti felelős volt. Ismerték egymást, mert a pártfőiskolán első évben évfolyamtársak voltak. Hajdú visszakerülésével a megyébe érzékelhetően formálódott a bizottságon belül egy csoport azokból a funkcionáriusokból, akik korábban együtt dolgoztak vele. Ennek ellenére váratlanul érte őket Nagy Kálmán leváltása. Hajdú József a következőképp emlékezik a történtekre: röviddel a Megyei Bizottság ülése előtt Nagy felkereste őt. „Elmondta, hogy a megyei bizottság ülésére azért lesz szükség, mert ő elmegy a megyéből. Én nagyon meglepődtem és megkérdeztem, hogy hová megy, és ki lesz az utódja. Erre azt válaszolta, hogy nem tudja, de jön majd a Központi Vezetőség egyik titkára, aki meg fogja mondani… A Központi Vezetőség titkára elmondta, hogy Nagy Kálmán más területen fog dolgozni, s ezért javasolja első titkári beosztásából való felmentését. Utána javasolta, hogy a megyei bizottság válasszon meg engem első titkárnak… A KV titkára sem a megyei bizottság ülése előtt, sem utána nem beszélt velem. Rövid ideig még beszélgetett Nagy Kálmánnal és utána visszautazott Budapestre.” Mint kiderült, őt Komárom megyébe helyezték első titkárnak.
Hajdú József 1953. júliustól lett a megye első számú pártvezetője egészen az MDP felbomlásáig. Tehát négy év után újra helyi funkcionárius lett a titkár. Hozzátehetjük, hogy ekkor talán ő volt a vezető testületek tagjai közül az egyetlen, aki ehhez megfelelő pártképzettséggel rendelkezett. (Később többen is elvégzik a kétéves pártfőiskolát.) Azonban, hogy nem volt minden rendben a megyei vezetésen belül, arra Hajdú Józsefnek az 1954 áprilisában tartott pártértekezleten elmondott értékelése enged következtetni: „Az MB vezető és irányító munkájának egyik komoly hiányossága, hogy túlságosan a gyakorlati feladatok megoldására irányul. Vagyis más szóval azt jelenti, hogy a pártbizottság nem foglalkozik kielégítően a gyakorlati munka végzése szempontjából elvi kérdésekkel. Kevés kérdést vitat meg elvi szempontból. Ebből következik, hogy munkája nem elég tervszerű, hogy a pártbizottságoknak és a pártszervezeteknek sok gyakorlati intézkedést javasol és kevés segítséget ad a munka tartalmának megjavításához.” Tény, hogy a jegyzőkönyvekben ennek kijavítására való törekvés tükröződik. A bizottsági ülések témái is átfogóbbak, de a „lecsupaszított” jegyzőkönyvek – melyekben jóformán csak egy-egy napirendi pont után az ülésvezető összefoglalóját közlik – tartalmi részei is ez irányba mutatnak. 1955 közepétől a Megyei Bizottság irányításában egyre nagyobb szerepet kapott Jakab Sándor, mivel Hajdút újra beiskolázták. Ő keményebb stílusban, de az első titkáréhoz hasonló módszerekkel szervezte az apparátus munkáját.
Mint említettem, a fenti megállapítások a napirendi pontok feldolgozása során rajzolódtak ki. A tartalmi elemzés természetesen ezt módosíthatja.
Nógrád megye vonatkozásában szerényebb eredmények vannak. Bár 1956 összefüggéseiről bőséges irodalom létezik, az előzmények alaposabb kutatása még gyermekcipőben jár. Az ötvenes évekről a legteljesebb áttekintés az 1974-ben megjelent, a megye történetéről szóló kiadvány negyedik kötetében található. Ezt az a Jakab Sándor jegyezte, aki ifjúsági vezetőként 1946-ban tűnt fel az MKP megyei vezetésében. A kétéves pártfőiskola elvégzése után 1955 szeptemberétől az MDP megyei harmadtitkára, fél évvel később másodtitkára lett, amely pozícióban szervezeti kérdésekkel foglalkozott. 1956 decemberétől az MSZMP megyei ideiglenes intézőbizottságának elnöke, majd megyei első titkár 1966 közepéig, mikor a belügyminiszter első helyettesének nevezték ki. Nem volt idegen számára a történeti kutatás: a hatvanas évek elején az MKP megyei szervezetének kiépüléséről készített tanulmányt, később pedig – többek között – Balogh Sándorral együtt, ő szerkesztette A magyar népi demokrácia története 1944-1962 című kiadványt.
A megyetörténet jelzett kötetét három részre tagolta: 1944-48, 1948-56 és 1957-62 közötti időszakokra. Az ötvenes évekről szóló részben elsősorban a leírás dominál, forrásanyagának gerincét pedig a jelen kötetben közölt választmányi és megyei bizottsági napirendi pontok anyagai adják. Megállapításaiból visszafogott kritika érződik ki az MSZMP 1956. decemberi határozatának szellemében. (A másik két részben tisztelet és teljes elfogadás az írás meghatározó hangneme.) Feltűnő, hogy a megyei vezetők közül csak kettőt említ a szövegben. Lényegtelennek tartotta? Vagy többségük még élt, és szolidaritásból nem nevezte meg őket? Pedig a történelem iránt érdeklődők számára is az MDP megyei vezetői közül legfeljebb – Jakab Sándoron kívül – Oczel János és Hajdú József neve lehet ismert, utóbbi 1956-os szerepe miatt.
A bevezetőnek nem feladata részletesen elemezni a folyamatokat, főként akkor, ha egy – remények szerint – kutatások elindulását inspiráló kiadvány elején áll. Azonban az előbb említett sajátosság miatt, néhány – lehet, szubjektívnek tűnő – megjegyzést mégis teszünk.
A napirendi pontok feldolgozása során kiütközött az egymást követő első titkárok eltérő stílusa, mentalitása, mely rajta hagyta bélyegét a jegyzőkönyveken és a testületek tevékenységén. Az alaposabb elemzés feladata lesz természetesen ennek megerősítése, differenciálása, esetleg cáfolata.
Bár az MKP megyei titkárai közül nem az első volt Dömötör Ferenc (1945 januárjától rövid ideig Kerekes Sándor, majd id. Bandur Gyula volt), de az ő idejében, 1945 végén rendelték el jegyzőkönyvek vezetését testületi üléseken. Ennek következtében 1946-tól állnak – viszonylag teljességgel – rendelkezésünkre a feljegyzések. Dömötör másfél évig igazgatta az MKP megyei szervezetét. Igyekezett kemény kézzel fogni a vezető testületet. Elsősorban az egyéni felelősség erősítését szorgalmazta a reszortfeladatok kiosztásával. Ez is közrejátszott abban, hogy összetűzésbe került a helyi tekintélyes kommunista vezetőkkel. De idegen volta sem vált előnyére. Az illegális mozgalom keretében Érsekújvár és Komárom környékén tevékenykedett. Az országos vezetés 1945 júniusában küldte Nógrádba, minden bizonnyal azért, hogy rendet tegyen a torzsalkodó helyi vezetők között. Az ellene indult támadás idején ugyan a megyei bizottság kiállt mellette, de tekintélye, súlya egyre jobban csökkent Oczel János 1946. júliusi pártiskoláról való visszatérése után. (Megjegyzendő, hogy Oczel bátyjával volt olyan konfliktusa, melyet testület elé vitt. Évekkel később Oczel úgy nyilatkozott, hogy nem volt elég következetes, határozott – talán nem is akart – a bátyjával szemben ebben a kérdésben.) Decemberben Dömötör Ferencet a központ el is helyezte Győrbe.
Utóda a helyi kommunisták között nagy tekintéllyel bíró Oczel János lett. Ő két és fél évig irányította a megyei testületeket: 1948 júniusáig az MKP-ét, 1949 közepéig pedig az MDP-ét. Oczel előtérbe helyezte a feladatok végrehajtásának szóbeli jelentését. Ebben szerepe lehetett az illegális mozgalomban megszokott módszernek. Az üléseken általában meghallgatták a jelentéseket (sokszor a Megyei Bizottság tagjainak többségétől), majd vita következett, és ezek után Oczel reagált az elhangzottakra. Értékelte a beszámolókat, javaslatokat, és kiosztotta az újabb feladatokat. A napirendi pontok nem különültek el a szövegben, csak Oczel közölte, hogy a következő témára térnek át. 1949-ben kezd tagolódni az addig majdnem folyamatos (csak a hozzászólók nevét jelző) szöveg. Februárban a határozatokat a jegyzőkönyv végén pontokba szedik, márciustól pedig már a napirendi pontokat is elválasztják egymástól. A megyei titkár teljesítményével azonban a központi szervek nem voltak elégedettek. Valószínűleg személyi konfliktusba is keveredett, és túl erősnek érezték helyi pozícióját. Bottyán István azt írja, hogy a pártközpontban „nógrádi Csák Máté”-ként emlegették. Eltávolításához kapóra jött betegsége. A megyébe csak 1951 januárjában, Kádár János társaságában látogatott. Ekkor felszólalt a pártértekezleten is. Érzékeltette, hogy nem önszántából maradt távol eddig a megyétől, majd önkritikát gyakorolt: „Az én magatartásom is, és ezt nem szégyellem megmondani, olyan volt, hogy nekem magamnak is jól esett, ha akadt egy két ember, aki simult, hízelgett és mit jelent ez ? Azt jelentette, hogy eltompította az én éberségemet és módot adott az ellenségnek arra, hogy igen fontos helyekre bekerüljenek.”
Oczel János betegsége miatt helyettes titkárt küldtek a megyébe. Bottyán Istvánt, aki addig Komárom megyében a pártbizottság ipari osztályának vezetője volt. Bemutatkozása alkalmával kijelentette: „… úgy látja, hogy itt nincs úgy megfertőzve a fasizmustól ez a vidék és az emberek is őszintébbek.” Alig egy évvel később már másképp nyilatkozott: „Az MB-én belül bizalmatlanság, lebecsülés, az egymástól való elszigeteltség ütötte fel a fejét, meg voltak még az MB-én belül bizonyos csökevények, a túlságos egyénieskedés, a személyi kultusz, az alsóbb káderek lebecsülése, a parancsolgatás, a fentről való utasítás, a hivatalszerű intézkedés, amik nem lettek elég következetesen felvetve és így gátolta az MB munkáját.” Bár ez az Oczel-korszak kritikája volt, egy éves tevékenysége során néhány bírált elemet ő maga is erősített. Elsősorban azzal, hogy döntően szervezeti kérdésekkel foglalkozott, erősítve a bürokratizmust. Ezzel nem csak követte a párt felső vezetésében kibontakozó irányvonalat, hanem védekezett is. Visszaemlékezésében erről az időszakról megjegyzi: „A magam részéről az előző területen a munkám során bevált munkamódszert próbáltam alkalmazni, de ez idegenkedést váltott ki. Visszahúzódtak, elodázták a feladatok megoldását. Magam is türelmetlen lettem, próbáltam keményebb lenni, de ez csak olaj volt a tűzre. Úgy éreztem el akarnak szigetelni, lejáratni, s megakadályozni azoknak a feladatoknak a végrehajtását, amellyel a Pártközpont bízott meg.” Az „olaj a tűzre” az volt, mikor Komárom megyéből hozott maga mellé munkatársakat. „Elsőként a kádernyilvántartás vezetőjét hozta maga után” – emlékezik Hajdú József. Azonban vitathatatlan, hogy Bottyán titkársága idején szilárdultak meg a reszortfelelősök, illetve kezdett kiépülni a Megyei Bizottság osztályszerkezete, melynek hatására előtérbe került az egyéni felelősség elve. Egyre kevesebbszer találkozhatunk azzal, hogy egy napirendi pontnál több személy is tart beszámolót. Bevezette, hogy az üléseken elhangzottakat gyorsírók jegyezzék le. A testületi ülések vezetését sokszor átengedte a megyei káderesnek, de az egyes napirendi pontokban elhangzottakat ekkor is ő foglalta össze. Ezen túl – Oczellal ellentétben – a többi tag hozzászólására is vita közben reagált. 1950 elejétől a határozatok az egyes napirendi pontok után szerepelnek a jegyzőkönyvben, amely így tagoltabb, áttekinthetőbb lett. Leváltásához betegsége adott alapot, de valójában a tszcs-szervezés elhanyagolása volt a bűne.
Gyárfás János követte, aki szintén egy évig tevékenykedett itt. Borsodnádasdról került Nógrádba. „Ahogyan a beszélgetéseinkre visszaemlékszem, ő nem is akart Nógrádba jönni, főként nem itt maradni” – idézi vissza Hajdú József. Gyárfásnak – ahogy Bottyánnak – sem volt tapasztalata egy megye vezetésében, hisz területi pártmunkát végzett idekerülése előtt. Míg elődje a szervezeti kérdéseket részesítette előnybe, ő a személyzeti munkát vonta magához. Ebben az időszakban került be a legtöbb új ember a Megyei Bizottságba, egy részük rövid időre. Az üléseken a központi szervek határozatainak ismertetése mellett rendszeresen az első titkár referált a fegyelmi ügyekről, illetve azok felülvizsgálatáról. Ezen kívül csak a kötelező titkári beszámolóknál és a napirendi pontok összefoglalóinál tűnik föl a neve. Már 1950 közepén megjelennek, de rendszeressé Gyárfás idejében válnak az írásos mellékletek a napirendi pontokhoz. Így a jegyzőkönyvek szerkezetében újabb változás, hogy a beszámolók felolvasása után kérdések hangzanak el az anyaghoz kapcsolódva. Az előterjesztő ezekre válaszol, majd kezdődnek a hozzászólások, melyek egyben a vita szerepét is betöltik. Az összefoglaló után felolvassák – ha van – a határozati javaslatot, melyet szintén az írásos melléklet tartalmaz. A felső pártvezetés személyzeti politikájában jelenlévő tudatos rotáció mellett okot is adott leváltására. Ugyanúgy, mint Bottyán, Gyárfás is tevékenysége kiemelt területén követte el azt a hibát, mely leváltásához vezetett. 1951. március 15-ikén a Központi Ellenőrző Bizottság a kéthónapos pártiskolára történt rossz személyi kiválasztás miatt (tervszerűtlenség, szervezetlenség, „több fasiszta múlttal rendelkező egyén került be az iskolára”) dorgálásban részesítette, s fél év múlva elhelyezte Nógrádból.
Az 1951 augusztusától 1953 júliusáig első titkári funkciót betöltő Nagy Kálmán irányító tevékenysége sem volt látványos. Budapesten, a Magyar Ruggyantaárugyár üzemi párttitkára volt, majd rövid ideig a pártközpont Agitációs és Propaganda Osztályán dolgozott. 1950 szeptemberében beiskolázták a kétéves pártfőiskolára. Az első év elvégzése után innen került Nógrádba megyei első titkárnak. Ő – mintha egyesítette volna elődjei preferenciáit – a fegyelmi ügyek mellett szervezési kérdésekkel is foglalkozott. 1952 augusztusától az újonnan létrehozott másodtitkári poszt nagymértékben tehermentesítette, főként a számára idegen mezőgazdasággal összefüggő problémákkal való foglalkozástól. Ugyanis erre Hajdú Józsefet nevezték ki, aki korábban Rétság járási titkár, majd megyei szövetkezeti felelős volt. Ismerték egymást, mert a pártfőiskolán első évben évfolyamtársak voltak. Hajdú visszakerülésével a megyébe érzékelhetően formálódott a bizottságon belül egy csoport azokból a funkcionáriusokból, akik korábban együtt dolgoztak vele. Ennek ellenére váratlanul érte őket Nagy Kálmán leváltása. Hajdú József a következőképp emlékezik a történtekre: röviddel a Megyei Bizottság ülése előtt Nagy felkereste őt. „Elmondta, hogy a megyei bizottság ülésére azért lesz szükség, mert ő elmegy a megyéből. Én nagyon meglepődtem és megkérdeztem, hogy hová megy, és ki lesz az utódja. Erre azt válaszolta, hogy nem tudja, de jön majd a Központi Vezetőség egyik titkára, aki meg fogja mondani… A Központi Vezetőség titkára elmondta, hogy Nagy Kálmán más területen fog dolgozni, s ezért javasolja első titkári beosztásából való felmentését. Utána javasolta, hogy a megyei bizottság válasszon meg engem első titkárnak… A KV titkára sem a megyei bizottság ülése előtt, sem utána nem beszélt velem. Rövid ideig még beszélgetett Nagy Kálmánnal és utána visszautazott Budapestre.” Mint kiderült, őt Komárom megyébe helyezték első titkárnak.
Hajdú József 1953. júliustól lett a megye első számú pártvezetője egészen az MDP felbomlásáig. Tehát négy év után újra helyi funkcionárius lett a titkár. Hozzátehetjük, hogy ekkor talán ő volt a vezető testületek tagjai közül az egyetlen, aki ehhez megfelelő pártképzettséggel rendelkezett. (Később többen is elvégzik a kétéves pártfőiskolát.) Azonban, hogy nem volt minden rendben a megyei vezetésen belül, arra Hajdú Józsefnek az 1954 áprilisában tartott pártértekezleten elmondott értékelése enged következtetni: „Az MB vezető és irányító munkájának egyik komoly hiányossága, hogy túlságosan a gyakorlati feladatok megoldására irányul. Vagyis más szóval azt jelenti, hogy a pártbizottság nem foglalkozik kielégítően a gyakorlati munka végzése szempontjából elvi kérdésekkel. Kevés kérdést vitat meg elvi szempontból. Ebből következik, hogy munkája nem elég tervszerű, hogy a pártbizottságoknak és a pártszervezeteknek sok gyakorlati intézkedést javasol és kevés segítséget ad a munka tartalmának megjavításához.” Tény, hogy a jegyzőkönyvekben ennek kijavítására való törekvés tükröződik. A bizottsági ülések témái is átfogóbbak, de a „lecsupaszított” jegyzőkönyvek – melyekben jóformán csak egy-egy napirendi pont után az ülésvezető összefoglalóját közlik – tartalmi részei is ez irányba mutatnak. 1955 közepétől a Megyei Bizottság irányításában egyre nagyobb szerepet kapott Jakab Sándor, mivel Hajdút újra beiskolázták. Ő keményebb stílusban, de az első titkáréhoz hasonló módszerekkel szervezte az apparátus munkáját.
Mint említettem, a fenti megállapítások a napirendi pontok feldolgozása során rajzolódtak ki. A tartalmi elemzés természetesen ezt módosíthatja.
A kötet az MKP 1945-1948, illetve az MDP 1948-1956 közötti megyei választmányi és megyei bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei napirendi pontjait tartalmazza időrendben. Ennek egyik oka, hogy az MKP anyaga ahhoz kevés – lényegében másfél év –, hogy önálló kiadványban szerepeljen. Másrészt az SZDP-vel való egyesülés után ugyan formailag új párt jött létre, de politikai irányvonalban és személyi összetételében is a korábbi MKP túlsúlya érvényesült. Így, a folyamatok érzékeltetése, megértése szempontjából nem hagyható figyelmen kívül. Ezért döntöttünk úgy, hogy az MDP anyaggal együtt tesszük közzé az MKP jegyzőkönyvek napirendi pontjait is.
Hasonló logika alapján kerültek be a kötetbe a két döntéshozó testület, a választmány (az MDP-nél 1953 augusztusától pártbizottság) és a megyei bizottság (az MKP-nél pártbizottság megnevezéssel) jegyzőkönyvei. Bár az operatív irányító tevékenységet a megyei bizottság végezte, azonban a választmánynak ekkor még – 1954-től csökkenő mértékben – jelentősebb szerepe volt a helyi politika alakításában, mint később, az MSZMP idején. Ha végignézzük a napirendi pontokat, azt láthatjuk, hogy a személyi döntések, illetve a központi szervek iránymutatásainak helyi tükröződése a választmányi ülések jegyzőkönyveinek ismeretében értelmezhetők. A megyei bizottság ülésein ezek konkrét megvalósítási formái, illetve végrehajtásuk eredményei jelennek meg.
A feldolgozás követi a pártarchívum eredeti őrzési egységeinek beosztását.
A két döntéshozó testület napirendi pontjainak számozása gyakorlati szempontból, a mutatókban közöltek gyors visszakeresése miatt folyamatos. A számkeretek a következők:
Levéltári jelzet: XXXV. 1/a 2. őe.
Testület megnevezése: MKP Megyei Választmány
Napirendi pontok számköre: 1 – 36
Jegyzőkönyvek évköre: 1946. április 7. – 1948. február 13.
Levéltári jelzet: XXXV. 1/a 3-4. őe.
Testület megnevezése: MKP Pártbizottság (Megyei Bizottság)
Napirendi pontok számköre: 37 – 266
Jegyzőkönyvek évköre: 1945. november 14. – 1948. május 10.
Levéltári jelzet: XXXV. 31/a 3-11. őe.
Testület megnevezése: MDP Megyei Választmány (1953. augusztustól Pártbizottság)
Napirendi pontok számköre: 1 – 81
Jegyzőkönyvek évköre: 1948. május 22. – 1956. szeptember 20.
Levéltári jelzet: XXXV. 31/a 12-50. őe.
Testület megnevezése: MDP Megyei Bizottság
Napirendi pontok számköre: 82 – 1493
Jegyzőkönyvek évköre: 1948. május 21. – 1956. október 22.
Az őrzési egységeken belül több ülés jegyzőkönyve található, ezért a dátum után közöljük egy-egy ülés őrzési egységen belüli kezdeti és záró lapszámát is.
Szintén itt tüntetjük föl, ha a jegyzőkönyvben, vagy mellékleteiben hiány van.
A napirendi pont címe után zárójelben közöltük az előterjesztő(k) nevét. Az MKP jegyzőkönyveiben gyakran előfordult, hogy napirendként „Beszámolók”, „Vita”, vagy „Hozzászólások” megjelölés szerepelt. Ilyen esetben az első megszólalás sorrendjében adtuk meg a személyek neveit, illetve, ha eltérő témáról beszéltek, azok lényegét. Több esetben, főként 1955-től, a szövegből sem lehet pontosan kikövetkeztetni az előterjesztő személyét, tehát nem tüntettünk föl nevet.
Szintén ebben az egységben közöltük, ha napirenden kívüli témát tárgyaltak, vagy ha levették az adott pontot napirendről, illetve elmaradt.
A legtöbb ülés utolsó napirendi pontját „Egyebek” – ritkábban „Különfélék” – megnevezéssel jelölték. Ebben olyan témákat tárgyalnak, melyek személyi jellegűek voltak, vagy nem igényeltek hosszabb vitát, de azonnali, „operatív” döntést kívántak meg. A jegyzőkönyv elején csak ritkán részletezték a felmerülő kérdéseket. Így az „Egyebek”-nél, pontokba szedve adtuk meg a témák tartalmát, majd – ha egyértelműen kiderült – az előterjesztő nevét, zárójelben.
1952 közepétől egyre rendszeresebben mellékletek is kapcsolódtak az egyes pontokhoz. Ezeket az adott napirend után, aláhúzással jelöltük, és megadtuk az őrzési egységen belüli lapszámát is. Abban az esetben, ha a napirendi pontnál az előterjesztő neve nem derült ki, de a mellékleteknél található név – abból kiindulva, hogy az előterjesztésért felelősséget vállalt – azt közöltük a lapszámok után.
Hasonló logika alapján kerültek be a kötetbe a két döntéshozó testület, a választmány (az MDP-nél 1953 augusztusától pártbizottság) és a megyei bizottság (az MKP-nél pártbizottság megnevezéssel) jegyzőkönyvei. Bár az operatív irányító tevékenységet a megyei bizottság végezte, azonban a választmánynak ekkor még – 1954-től csökkenő mértékben – jelentősebb szerepe volt a helyi politika alakításában, mint később, az MSZMP idején. Ha végignézzük a napirendi pontokat, azt láthatjuk, hogy a személyi döntések, illetve a központi szervek iránymutatásainak helyi tükröződése a választmányi ülések jegyzőkönyveinek ismeretében értelmezhetők. A megyei bizottság ülésein ezek konkrét megvalósítási formái, illetve végrehajtásuk eredményei jelennek meg.
A feldolgozás követi a pártarchívum eredeti őrzési egységeinek beosztását.
A két döntéshozó testület napirendi pontjainak számozása gyakorlati szempontból, a mutatókban közöltek gyors visszakeresése miatt folyamatos. A számkeretek a következők:
Levéltári jelzet: XXXV. 1/a 2. őe.
Testület megnevezése: MKP Megyei Választmány
Napirendi pontok számköre: 1 – 36
Jegyzőkönyvek évköre: 1946. április 7. – 1948. február 13.
Levéltári jelzet: XXXV. 1/a 3-4. őe.
Testület megnevezése: MKP Pártbizottság (Megyei Bizottság)
Napirendi pontok számköre: 37 – 266
Jegyzőkönyvek évköre: 1945. november 14. – 1948. május 10.
Levéltári jelzet: XXXV. 31/a 3-11. őe.
Testület megnevezése: MDP Megyei Választmány (1953. augusztustól Pártbizottság)
Napirendi pontok számköre: 1 – 81
Jegyzőkönyvek évköre: 1948. május 22. – 1956. szeptember 20.
Levéltári jelzet: XXXV. 31/a 12-50. őe.
Testület megnevezése: MDP Megyei Bizottság
Napirendi pontok számköre: 82 – 1493
Jegyzőkönyvek évköre: 1948. május 21. – 1956. október 22.
Az őrzési egységeken belül több ülés jegyzőkönyve található, ezért a dátum után közöljük egy-egy ülés őrzési egységen belüli kezdeti és záró lapszámát is.
Szintén itt tüntetjük föl, ha a jegyzőkönyvben, vagy mellékleteiben hiány van.
A napirendi pont címe után zárójelben közöltük az előterjesztő(k) nevét. Az MKP jegyzőkönyveiben gyakran előfordult, hogy napirendként „Beszámolók”, „Vita”, vagy „Hozzászólások” megjelölés szerepelt. Ilyen esetben az első megszólalás sorrendjében adtuk meg a személyek neveit, illetve, ha eltérő témáról beszéltek, azok lényegét. Több esetben, főként 1955-től, a szövegből sem lehet pontosan kikövetkeztetni az előterjesztő személyét, tehát nem tüntettünk föl nevet.
Szintén ebben az egységben közöltük, ha napirenden kívüli témát tárgyaltak, vagy ha levették az adott pontot napirendről, illetve elmaradt.
A legtöbb ülés utolsó napirendi pontját „Egyebek” – ritkábban „Különfélék” – megnevezéssel jelölték. Ebben olyan témákat tárgyalnak, melyek személyi jellegűek voltak, vagy nem igényeltek hosszabb vitát, de azonnali, „operatív” döntést kívántak meg. A jegyzőkönyv elején csak ritkán részletezték a felmerülő kérdéseket. Így az „Egyebek”-nél, pontokba szedve adtuk meg a témák tartalmát, majd – ha egyértelműen kiderült – az előterjesztő nevét, zárójelben.
1952 közepétől egyre rendszeresebben mellékletek is kapcsolódtak az egyes pontokhoz. Ezeket az adott napirend után, aláhúzással jelöltük, és megadtuk az őrzési egységen belüli lapszámát is. Abban az esetben, ha a napirendi pontnál az előterjesztő neve nem derült ki, de a mellékleteknél található név – abból kiindulva, hogy az előterjesztésért felelősséget vállalt – azt közöltük a lapszámok után.