|
|
![]() |
2011. szeptember 23-án második ízben rendeztük meg a Kutatók Éjszakáját, és adtunk lehetőséget Kutatóinknak arra, hogy megmutassák szorgos levéltári munkájuk legfrissebb gyümölcseit. A salgótarjáni központban Tyekvicska Árpád igazgató úr köszöntötte a vendégeket, mielőtt azonban egy péntek délután erejéig birtokba vették a Levéltárat, nem mindennapi meglepetéssel kedveskedtünk számukra. Legrégebbi, féltve őrzött, 1321-ből való oklevelünket tekinthették meg testközelből, s közben a 690 esztendős irat tartalmáról, valószínűsíthető történetéről szakszerű ismertetőt kaptak Jusztin Péter kutatótermi felügyelőtől. A "királyi vendég" látogatását követően módunk nyílt meghallgatni négy kutatónk prezentációkkal színesített előadását. Elsőként Gergely István tette közkinccsé a Csécse község és a Fráter család kapcsolatáról feltárt tudását, majd honlapunk Családi emlékezet nevű galériájának szülőatyja, a dorogházi Bakos Galambos János mutatta be ősi nemesi famíliája gyökereit. Racs Csaba doktorandusz "Salgótarján településföldrajza a 20. század első felében" címmel tartott nívós előadást, végül Kanyó Adrienn mesélt szülőfaluja, Rimóc történetéről és a helyi iskola múltjáról. A számos érdekességgel, tanulsággal szolgáló beszámolókat követően vendégeinket bevezettük egy speciális levéltári "sportág", a dobozhajtogatás rejtelmeibe. A vállalkozó szellemű közönség megmérethette magát a dobozhajtogató versenyen, ahol kiderült: az ügyes kezű hölgyek fölényesen verik akár a legerősebb urakat is. A verseny győztesét a Levéltár kiadványaiból összeállított könyvcsomaggal ajándékoztuk meg, s - közkívánatra - minden induló hazavihette a maga hajtogatta papírdobozt. A jó hangulatú délutánon - az alkalomra sütött házi sütemények kóstolgatása közben - kötetlenül társaloghatott egymással kutató és levéltáros, ami már önmagában is kellemes és hasznos időtöltésnek bizonyult a szakmabeliek, és a levéltár-látogatók részére egyaránt. Előadóink munkáját, vendégeink megtisztelő jelenlétét ez úton is köszönjük!
A RENDEZVÉNYEN KÉSZÜLT FÉNYKÉPEK
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A RENDEZVÉNYEN ELHANGZOTT ELŐADÁSOK ANYAGAI
| Gergely István (Csécse): Csécse és a Fráter család (.pdf) |
|||
| Bakos Galambos János (Dorogháza): A dorogházi Bakos Galambos család története (.pdf) |
|||
| Racs Csaba (Karancsberény): Salgótarján településföldrajza a 20. század első felében (.ppsx) |
|||
| Kanyó Adrienn (Rimóc): A rimóci katolikus népiskola története (.pdf) |























