Több mint 1500 diák vett részt Karnyújtásnyira a történelem című, 2010-2011 közötti oktatási programunkon

2011-11-30 07:39
kisebb betű nagyobb betű e-mailben elküld nyomtatás

 

TÁMOP-3.2.4/08/1-2009-0013

"Nógrádi kincsestár": a múzeumi, levéltári könyvtárak lehetőségterének bővítése Nógrád megye társadalmi, gazdasági felemelkedése érdekében

 

 


 

A Nógrád Megyei Levéltár 2009-ben TÁMOP-pályázatot nyújtott be, melynek egyik célja az volt, hogy a saját eszközeivel - könyvészeti és iratanyagával - közreműködjön az új tanulási lehetőségek és formák támogatásában. Erre vonatkozóan négy salgótarjáni és öt balassagyarmati iskolával kötöttünk együttműködési megállapodást. Vállalásunknak megfelelően összeállítottuk "Karnyújtásnyira a történelem" című oktatási programunkat, s azon belül több "programcsomagot", melyek közül a pedagógusok választhattak. Az iskolák kapcsolattartó és csoportkísérő tanárainak, s természetesen a diákoknak köszönhetően határidő előtt sikerült teljesítenünk pályázati vállalásainkat, s több mint 1500 nógrádi fiatalnak tartottunk rendhagyó levéltári órát. Együttműködő partnereink támogatásáért ez úton is szeretnénk köszönetet mondani.

"Karnyújtásnyira a történelem" - Képek a rendhagyó levéltári órákról

 

Mivel a megye területén nincs humán felsőoktatási intézmény, úgy gondoljuk, hogy az értékőrzés terén fokozott felelősség hárul minden közgyűjteményre. A levéltár szempontjából ennek egyik fontos eleme a megismertetés, amely alapján a fiatalok „testközelben” találkoznak az „információs múlt”-tal. Így a levéltári, könyvtári anyagoknak is jelentős szerepük van a területünkön élő fiatalok helyhez kötésében, identitásuk erősítésében. Az érdeklődés felkeltével párhuzamosan a megismerési, hozzáférési út felvázolásával az első lépéseket tehetjük meg a lehetőségek, vagyis a kulturális javak összehangoltabb kiaknázása felé. Figyelve a levéltárba látogató tanulók reakcióit, úgy láttuk, többségük érdeklődését felkeltették a látottak, hallottak. Reméljük, sok olyan hasznos információ hangzott el, melyet akár tanulmányaik során, akár a hétköznapi életben tudnak hasznosítani.

A jövőben is szeretnénk az egymás munkáját kölcsönösen segítő kapcsolatot fenntartani. Tisztában vagyunk vele, hogy az oktatási intézményekben feszített az időbeosztás, ezért lehetőségeinkhez mérten mi alkalmazkodunk, s az igény szerinti levéltári programot bármely egyeztetett időpontban igyekszünk biztosítani.


Köszönjük a pedagógus kollégák közreműködését,

tanulóikat a továbbiakban is örömmel fogadjuk a levéltárban!

 

 

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREINK
(A projektben részt vevő iskolák):

       Balassi Bálint Gimnázium

Szent-Györgyi Albert

Gimnázium és Szakközépiskola

Szondi György Szakközépiskola

és Szakiskola

Szent Imre Keresztény

Általános Iskola és Gimnázium

Mikszáth Kálmán Gimnázium,

Szakközépiskola és Szakiskola

Madách Imre Gimnázium

és Szakközépiskola

       Bolyai János Gimnázium

Táncsics Mihály Közgazdasági,Ügyviteli,

Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari

Szakközépiskola és Szakiskola

Borbély Lajos Szakközépiskola,

Szakiskola és Kollégium