IRATKEZELŐKNEK

kisebb betű nagyobb betű

 

      
 Levéltárunk – jogszabályi kötelezettségének eleget téve – felügyeli az illetékességi körébe tartozó iratképzőknek, vagyis a megye közfeladatot ellátó intézményeinek, gazdasági társaságainak iratkezelését. A központi államigazgatási szervek ez irányú tevékenységét közvetlenül a Kormányzati Iratkezelési Felügyelet szabályozza, másoknak önállóan kell gondoskodniuk a munkájuk során keletkezett papíralapú és elektronikus dokumentumokról.
A hatékonyság, az informatika változó világa és az Európai Unió trendjei folyamatosan finomítják és módosítják az iratkezelési elvárásokat, s a nyugat-európai mintát követve itthon is kialakulóban van egy új, úgynevezett records manageri feladatkör: az iratkezelési, ügyviteli és informatikai ismeretek összpontosulása.
Honlapunkon mintaszabályzatokkal és mintajegyzőkönyvekkel igyekszünk segíteni az iratkezelők, irattárosok munkáját. Az Ön segítségével felmérhetjük, mely vonatkozó jogszabályok végrehajtását érzi problémásnak, az iratkezelés mely területén igényelné szakmai támogatásunkat. Ezért kérjük Önt, észrevételeit, kéréseit, igényeit jelezze felénk, hogy honlapunkat minél hasznosabbá tehessük, megválaszolatlanul maradt kérdéseikkel pedig forduljanak bizalommal az iratképző szervek levéltári felügyeletét ellátó kollégánkhoz, Bódi Zsuzsannához.