GYŰJTEMÉNYÜNK

kisebb betű nagyobb betű

 

        
Levéltárunk raktáraiban, mintegy 70.000 dobozban annyi történeti értékű (örökre megtartandó) írott emléket őrzünk Nógrád megye múltjáról, amelyek egymásra helyezve nagyjából a Mount Everestig érnének fel. Legrégebbi iratunk 1465-ből származik, a legfrissebbek alig pár éve keletkeztek.
A salgótarjáni központban  kezeljük a megyei hatókörű szervezetek anyagát, valamint a kelet-nógrádi vonatkozásúakat (ide tartoznak a régi Salgótarjáni, Szécsényi és Sziráki járások, a Heves megyéből Nógrádhoz 1950-ben kapcsolt községek, illetve később a Pásztói járás), balassagyarmati levéltárunkban  a Nyugat-Nógrádból (a hajdani Balassagyarmati és Rétsági járásból) összegyűjtötteket. Bátonyterenyei részlegünk  főképpen a vállalatok és szövetkezetek történeti értékű dokumentációját őrzi, melyek előzetes egyeztetés szerint szintén kutatóink és ügyfeleink rendelkezésére állnak.